Phuket, a környező szigetek, na meg a James Bond szikla

Miután sikeresen berendezkedtem Phuket-en, béreltem egy motort, és elkezdtem bebarangolni a sziget érdekesebb / izgalmasabb részeit. Van mit felfedezni bőven: gyönyörű strandok, álomszép partszakaszok, kisebb-nagyobb hegyek, némi őserdő, és sok egyéb. Sőt, mindezeken túl egy hatalmas Buddha szobrot is találtam az egyik hegytetőn. (Mondjuk különösebben nem volt nehéz megtalálni, mivel eleve a sziget legmagasabb pontjára épült, maga a szobor pedig 45 méter magas, tehát egy 15 emeletes ház méreteivel vetekszik, ebből adódóan aztán több kilométerről látszik minden irányból.) Impozáns darab mindenesetre. Ugyanitt kulturális ismereteim is jelentősen bővültek, megtudtam például, hogy nem szabad a fejére ülni a kisebb Buddháknak. (A nagynak meg nyilván eleve képtelenség.)

Néhány kép Phuketről:

Fentről...

...és lentről

 

 

A palacsintás bácsi kislányai

Buddha messziről

A macsek már feladta, a szerzetesek még bírják

Szereti a banánt

Panoráma

Másik panoráma

Rubik kocka a nagy Buddha felé vezető úton. Segít a megvilágosodásban?

Néhány nappal később megérkezett Koller Csabi barátom, egyenesen Brüsszelből, a környező szigeteknek így már vele együtt vágtam neki.  Első nap sok apró szigetet jártunk végig, írni nem akarok róluk sokat, mert a képek itt tényleg magukért beszélnek. (Még akkor is, ha közben úgy érzem, hogy csak a töredékét adják vissza annak, mint amilyen élőben volt a látvány.)  Egyedül talán a "tengeri cigányok"-nak  ("Sea Gipsies") nevezett csoport sztoriját érdemes megemlíteni: néhányszáz évvel ezelőtt Indonéziában két muszlim csoport épp olyan intenzitással gyilkolta egymást, hogy páran inkább felkerekedtek, és egy békésebb élet reményében új haza után néztek. A projekt mérsékelt sikerrel járt: a csoport egy része Burmában kötött ki, ahol gyakorlatilag azonnal halomra ölték őket, a valamivel szerencsésebbek Malajziában szálltak partra, ahol később asszimilálódtak, néhányan pedig Thaiföld felé vették az útjukat, ahol egyenesen a királytól kértek engedélyt a letelepedésre.  A király adott is nekik egy alig néhány tucat méter (!) széles, hosszúkás, lakatlan szigetet letelepedésre, valahol egészen délen. Nem véletlenül ott: azt remélte ugyanis a nemes szívű uralkodó, hogy az akkor már hosszú ideje a környéken garázdálkodó kalózoknak így ezentúl nem a thai hajók, hanem ezek az indonézek lesznek az első számú célpontjai, így azok remek ütközőt fognak képezni Thaiföld és a haramiák között. Nyilván így is történt volna, hogy ha az indonézek nem bizonyulnak annyira jó halásznak, hogy a még a kalózok is úgy találták, hogy jobban megéri tőlük halat venni, mint kirabolni őket. Ebben persze az is szerepet játszhatott, hogy eleinte nem nagyon volt mit elrabolni tőlük, később pedig annyira stabil halbeszállítóivá váltak a kalózoknak (és egyébként ezzel párhuzamosan a Thai-oknak is), hogy minden érintett rájött, hogy jobban megéri őket élni hagyni. Ők meg ennek megfelelően szépen gyarapodni kezdtek, és ahhoz képest, hogy kb. 100-an érkeztek a szigetre, ma már olyan 1500 főt tesz ki a kolónia. Ennyien persze már nem is fértek volna el a rendkívül vékonyka földcsíkon, úgyhogy cölöpökön álló házakat és egyéb épületeket kezdtek felhúzni, ma már ezekben él az egész falu. Szárazföldön kizárólag a temető és a kolostor van, minden más cölöpökön áll, ideértve a kórházat, az iskolát, a közintézményeket.

Úton a faluba. Közel 60 km/h-val ment a hajó, vízen az nem kevés.

A cölöpökön álló falu

A cölöpökön álló Dávid

Közben persze sokat modernizálódtak, ma már van a faluban villany (dízel-generátoroknak köszönhetően), mobiltelefon és internet is. 1988-ig minden ment a megszokott kerékvágásban, ekkor azonban a halászattal hirtelen fel kellett hagyniuk, ugyanis a kormány az egész környéket tájvédelmi körzetté nyilvánította, azóta tilos a kereskedelmi célú halászat. (Bár kínálja magát, de mérsékelt színvonalára való tekintettel a „Thaivédelmi körzet” poén elsütésétől most eltekintek.)

Ha nincs halászat, akkor is meg kell élni valamiből, így az azóta egyébként már főként thai-ul beszélő (őőőő, a „thai-szólás”-t is kihagyom) indonézeink hirtelen átálltak a turizmusra, azóta abból élnek, hogy engedik magukat és a falujukat megbámulni a magamfajta utazónak, illetve jó pénzért enni is adnak. Továbbá megpróbálnak horror áron eladni bármit, amire a turistának szüksége lehet, nálam pl. egy nagyjából 300 Ft értékű ceruzaelemmel próbálkoztak  - mintegy 2000 Ft-nyi helyi pénzért kínálgatva a portékát. Rossz nyelvek szerint egyébként Thaiföld egyik legnagyobb feketepiaca is itt működik, az idegenvezetőnk például váltig állította, hogy az ebéd mellé rendelhetek a pincértől füvet is – akár egykilós kiszerelésben is, ami annak fényében azért tényleg meglepő, hogy a Thai törvények szerint már 20 gramm fű birtoklásáért kivégzés járt. Bele sem merek gondolni, hogy milyen lehet egymás után ötvenszer kivégződni…

Angolóra. Lehet, hogy ezt a generációt már tényleg megtanítják angolul?

Csabival egyébként nem elégedtünk meg azzal, hogy az egész faluból mindössze annak az étteremnek a belsejét lássuk, amelybe betereltek bennünket fogyasztani, ezért az étterem ablakán kimászva és a mellette húzódó kanálist átugorva beszöktünk a faluba. Megérte, nagyon izgalmas utcákat és látnivalókat találtunk már egy pár méterrel beljebb is, láttuk legalább egy egész picit, hogy milyen körülmények között élnek a helyiek, láttunk iskolát, (épp angol óra ment), valamit az iskolai focipályát, amelyről ha kirepül a labda, a tengerbe kell utána úszni. Feltételezem, hogy ebben a suliban nem a hatalmas bikázásokkal lehet feltétlen népszerűségre szert tenni. :-)

Bent azért már nem volt minden olyan szép

Ebéd után továbbhajóztunk, és meglátogattunk a híres „James Bond Sziklát”. Gyanítom, hogy az eredeti Thai neve nem ez volt, de az egyik itt forgatott 007-es film óta mindenki így ismeri. A helyről túl sokat szövegelni nem érdemes, meghagyom inkább a helyet a képeknek. :-)

Nem James Bond az egyetlen szikla a környéken

Ez például nem az.

Régen 3 méterrel magasabban volt a tengerszint mint most, és úgy kimosta a sziklákat víz, hogy most  minden  hegy lába vékonyabb, mint a fölötte lévő rész. A hegy és a víz között így kis, plafonos beugrók keletkeztek, amelyeken cseppkövek nőnek. Hihetetlen látvány.

Még itt is látszik valamennyire, hogy a hegy alja mintha hiányozna

A kötelező fotó

A még kötelezőbb fotó

Van azért más látnivaló is...

...például a falon mászkáló emberek

Ismét úton

Az ún. "Majom-szigeten" nem nagyon jöttek elő a majmok, az idegenvezető azzal vigasztalt minket, hogy "Look at the captain, same-same!" 

Volt egy kis kenuzás is

 

Kenusok pihennek a hegy alatt

Ismét úton

A túra utolsó állomását képző strandon kipróbáltuk, hogy mi is az a jetski. Hosszas alkudozás után béreltünk egy-egy ilyen vízimotort Csabival, meg kellett ígérnünk, hogy nem megyünk egymáshoz közel, aztán már téphettünk is. Hihetetlen erő van ezekben a gépekben, és nagyon élveztem, hogy a szárazföldi motorozással ellentétben (ahol már 30 km/h-nál is az jár az eszemben, hogy vajon milyen következményekkel jár mindenféle védőfelszerelés nélkül elesni, és mennyi idő után lenne újra bőr térdemen, könyökömön) itt egyáltalán nem kellett óvatoskodni, a legrosszabb eset az lehet - gondoltam én - , hogy lerepülök a gépről, úszom néhány métert, és aztán visszamászom rá. Ez a forgatókönyv meg is valósult néhány alkalommal, de mindjárt az első repülés után rájöttem, hogy némi negatív következménye azért mégiscsak van ezeknek a „baleseteknek”, gyorsan kiderült ugyanis, hogy a napszemüveg nem marad fenn a vízen. Sem az ember fején a landolás során.  :-( Úgyhogy ha valaki esetleg pont errefelé tervez búvárkodni a közeljövőben, legyen kedves kicsit körülnézni a tengerfenéken. Addig is Pierre Cardin szemüvegtok olcsón eladó. :-(

Tudom, hogy elkényeztetett milliomos hülyegyerekek játéka, de azért elég jó

Összességében a sommás ítéletem a jetski-zésről: nagyon jó egyszer kipróbálni, de fél óra abszolút elég belőle, valószínűleg sok évre, vagy talán egy egész életre is.

Ja, és végül de nem utolsó sorban: már épp kezdtem magam röstellni, amiért gyakorlatilag megfejthetetlen rejtvényt adtam fel az előző posztban, amikor Lanie egyszer csak bejelentkezett a majdnem hibátlan megoldással. Az ominózus tábla a „Maney Resort” nevű, phi-phi-i (ezt így kell vajon leírni?) szálláshelyünk felé vezető úton volt egy eligazító tábla. A „Turn left” (vagy legalább egy balra mutató nyilacska) valószínűleg adekvátabb információ lett volna, mint a „please come here”, (a hotel még jóval odébb volt), de azért így is elérte célját a jelzés. :-)

A következő rész tartalmából:

- Phi-Phi sziget

- A világ legcsendesebb Full Moon Party-ja

- Úszkálás a cápák között (videóval, ha ezúttal sikerül feltöltenem. A mai poszthoz szánt film nem volt hajlandó felmenni valamiért.)