Malajzia II.

A Malajziában meglátogatott helyek közül az egyik kedvencem a hangulatos kisvárosnak, Georgetown-nak otthont adó szigetecske volt. Itt egy igazi, hátizsákos turistákra belőtt hostelben laktam, ebből adódóan időnként más utazókkal, de azért többnyire egyedül vagy néhány frissen megismert helyivel jártam be a környéket.  A városka egy darabja a Világörökség részét képzi, ennek megfelelően valóban nagyon szép. Az ezt bizonyító fotókban azonban – valamint azokban a feljegyzésekben, amelyek az itteni élményeket leíró blogposzt vázlatául szolgáltak volna - most sajnos kizárólag egy indonéz telefontolvaj gyönyörködhet, ahogy azt az előző bejegyzés végén említettem. De azért íme néhány megmaradt kép:
(a fotók továbbra is nagyíthatóak klikkeléssel)

Malajzia I.

Phuketi tartózkodásom befejeztével elhagyni készültem Thaiföldet, de közel sem végleg. Úgy terveztem, hogy a (régi) thai újév ünnepe körül ellátogatok majd észak-Thaiföldre, Chiang-Mai-ba illetve a környékére, ahol ilyenkor legalább egy hétig megy az ünneplés tradicionális thai módon, ami elsősorban nagyszabású locsolkodásból áll: az utcákon, a járműveken meg úgy általában bárhol minden rendelkezésre álló eszközzel – például kisteherautó platóján kialakított medencéből utántölthető hordókkal, tűzoltóautóval, vagy éppen elefánttal – vízicsatázzák egymást az emberek. A Songkran-nak nevezett ünnepet egyébként az ország többi részén is „megülik”, az össznépi locsolkodásban tényleg mindenki részt vesz – Phuket-en például még a rendőr is slaggal (és gumicsizmában) irányítja a körforgalmat ilyenkor – , de míg a déli területeken egy, maximum két nap alatt lecseng a móka, addig északon 7-10 napig áll a bál.

Egyszer majd talán lesz saját kép is

Mivel később módosítottam az útitervet, és csak később fogok ellátogatni Észak-Thaiföldre, a Songkran-nal kapcsolatban végül nem jutottam saját élményekhez, de akit érdekel a téma, az bőven talál a neten a lényeget aránylag jól ábrázoló videókat illetve képeket.  Egyfelől egyébként sajnáltam kihagyni a testközelből való találkozást ezzel a meglehetősen egyedi ünneplési móddal, másfelől viszont akkorra már olyan hosszú ideje voltam nyüzsgős helyeken, hogy nagyon vágytam valami csöndes, nyugodt környezetre, és igazság szerint az sem növelte jelentősen a Songkran-on való részvételre irányuló olthatatlan vágyamat, hogy időközben kiderült, hogy mivel a rendelkezésre álló tiszta víz mennyisége töredékét sem fedezi az ünnep vízigényének, a nagyszabású locsolkodáshoz szükséges mennyiséget leginkább a kanálisból szerzik be a thaiok. A szembe – orrba – szájba – tüdőbe elkerülhetetlenül bekerülő csatornalé meg nem pont az, amire a szervezet vágyik: a kötőhártya- és / vagy tüdőgyulladás – valamint ezek egyéb fertőzésekkel is kiegészített változatai – nem ritka vendégei az ünnepet követő napoknak, jóllehet az efféle dolgok nem igazán teszik kellemessé az egyszeri utazó életét.